Irka Cafe-blog

Csak egy villanás

Pénteken volt két éve…  „Egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham halott. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak a lakcímemet változtattam meg. Isten jelenlétébe léptem.” (Dr. Billy Graham) ( 1918 november 7.- 2018. február 21.) amerikai evangélista. Óriási házi és szabadtéri összejöveteleket tartott; prédikációit közvetítették a… Tovább »

“Keresem a szót”

Ebéd után leültem a számítógép elé, és egy kicsit ejtőztem a karosszékemben.  Este, a Magyar Széppróza Napján az egyik írásomat fogom felolvasni a Vörösmarty Teremben. Úgy gondoltam, hogy keresek egy humorosabb szöveget. Találtam, azért a biztonság kedvéért még egyszer átfutottam, mert már egy éve nem volt a kezemben.  Közben zenét hallgattam Illéséktől; a „Keresem a… Tovább »

Csernyei anzix

A napokban kaptam meg a Csernyei Újság decemberi számát, Nagy Erzsike főszerkesztőtől. Néhány napig itt volt az asztalomon.  Aztán ma délután kézbe vettem a gondosan összehajtott és megcímzett lapot.  A harmadik oldalon:  „Egyházi statisztika 2018” „Keresztelések”  számolgatom és olvasgatom a neveket.  Magyar gyerek mind a tizenhárom. Egy-kettőnek az egyik szülője szerb. De itt mindegy, hiszen… Tovább »

Trianon után

Néha elkap a gépszíj és belevetem magam az online levéltári keresésekbe. Mi mást keresgélnék, mint a családom gyökereit. Semmi tudományos, csak amatőr módon, viszont azt elég kitartóan, immár harminc éve. Keresek  és kutatgatok. Mint ahogy az ilyen munkáknál lenni szokott, az ember elolvas több száz oldalnyi anyagot, sokszor hiába, mert nem oda vezetnek a szálak… Tovább »

Szelfipont

Nem tagadom dühös vagyok, olyan dühös mint egy sarokba szorított vad. Tehetetlen düh ez. Olyan dologra sarkall, ami ellen minden porcikám tiltakozik. Nevezetesen az ellen, hogy bármilyen módon bántsam a szülővárosomat. Bántsam azokat, akik itt élnek velem együtt, hosszabb-rövidebb ideje. Mi az, ami feldühített? Nos a szelfipontok. Amiket én csak  “amnéziáspontnak”, vagy “szellemi fogyatékos pontnak”… Tovább »

A piramis

Egy-két hete a kezembe akadt néhány olyan tárgy, amik már régen feledésbe merültek. Az egyik egy fotó volt, amit a kilencvenes évek elején készítettem Egyiptomban. Aztán előkerestem a többi fotót is és felidéztem magamban annak a régi utazásnak az emlékeit és a látottakat. Ilyenkor mindig előszedek régi könyveket és tudományos értekezéseket az örök dilemmáról.— vajon… Tovább »

Múltunk nyomában (Magyarcsernye)

Ez a kis írás valószínű, hogy  keveseket fog érdekelni, hiszen részben történelem, részben néprajz, részben meg egy kicsi délvidéki (Torontál megyei)  település magyarjainak a múltjáról íródott. Ami talán közérdeklődésre adhat okot az az, hogy a  szórványmagyarságról szól, akiket nem szabad elfelednünk a nagyobb testvérek – Erdély, Felvidék és Bácska mellett.     Kíváncsiságból belelapoztam a húsz… Tovább »

Bujkáló emlékeink

Érdemes néha keresgélni  a polcokon, mert ha elég öreg az ember, akkor a keze ügyébe kerülnek olyan dolgok, amik évtizedek óta porosodnak egy cseréppohárban, vagy két könyv között megbújva. Ez nem azt jelenti, hogy nem szoktunk takarítani, hanem azt , hogy takarításnál nem borogatunk ki mindent egy-egy  kis dobozból, vagy pohárból és  nem szedjük le… Tovább »

Szoborrongálás

Sokféle újságot, kiadványt, bulvárt és még szennylapokat is olvasok. Kizárólag a tisztánlátás érdekében. Azért irodalomra is jut idő, bár jóval kevesebb, mint amennyit szeretnék. Nem azért mert lusta vagyok, hanem mert írni is kell valamikor.  Amúgy meg a nap nekem is csak  huszonnégy órából áll.  Nos, a „Magyar idők-ben” olvastam  „VASCSŐVEL, KALAPÁCCSAL VERTE MINDSZENTY SZOBRÁT” … Tovább »

Szegről-végről

Sokat gondolkodtam már azon, hogy  vajon megvan–e írva a sorsunk valahol? Aztán Imre bácsi azt mondta, hogy  azt az irományt Gyurikám senki nem látta még. Különben is, ki írogatna minden emberről valamit? Tudod, hogy az  milyen fárasztó munka lenne?  Na, ennyiben maradtunk, hogy nincs itt kérem megírva semmi. Csak véletlenek vannak, amibe belemagyaráznak ezt-azt.  Akkor… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!