Két fillér (Béketéri emléktöredék)

1.0Irka Cafe-bloghttps://nehrer.cafeblog.huGyörgy Nehrerhttps://nehrer.cafeblog.hu/author/nehrer-gywindowslive-com/Két fillér (Béketéri emléktöredék)Nyakában drapp színű cipőfűző, mint egy nyaklánc, csak nem annyira elegáns, így hátul csomóra kötve. Valami rejtélyes ok miatt a cipőfűzők közül mindig csak az egyik szakad el. Ugyanolyan színűt, mint a másik, már úgysem lehet kapni, így aztán a még ép fűző a pályafutását nyakláncként fejezte be. Nem akármilyen nyakláncként, hanem kétfilléres nyakláncként. A lyukas kétfilléreseket szorosan egymás mellé fűzte, de előtte szépen kifényesítette őket egy kis fehér pamutdarabbal. Most már úgy ragyogtak, mintha ezüstből lennének. Hátával a szürkére festett lámpaoszlopnak támaszkodott, ami a park járdája mellett szolgálta az éjszakát. Az oszlop tetején a kerek lemez kicsit ferdén, mint valami esernyő, védte az alatta lévő tejszínű üvegbúrát. A búra már itt-ott lyukas volt a környék zsiványainak csúzligyakorlataitól, aminek viszont a verebek télen kifejezetten örültek, mert a búrák belsejébe fészket raktak, és ott melegedtek. De most nyár volt és meleg, a verebek ilyenkor a fákon tanyáztak és hangosan csiripeltek egy-egy magon veszekedve, vagy talán csak unalmukban. A nyakláncos fiú bal lábát felhúzva, kopott cipőjének talpát az oszlopnak támasztva várt. Műszálas sötétbarna nadrágszára alól kilátszott fehér és csontos bokája. Zoknijában a gumi már régen tönkrement a sok mosástól, így a zokni szára valahol a bokája alatt, mint valami bő hullámos gallér, ölelte körbe a vékony lábat. Világoskék rövid ujjú ingén a felső három gomb kigombolva. A mintás ingen fehér színű, hosszú szárnyú madarak sűrűn egymás mellett, mintha repülnének. A műszálas nadrág és az ing is kibolyhosodott már itt-ott a használattól. Nem zavarta, megszokta, hogy hiába is kérne új ruhát, úgysincs rá pénz. Délben bezárt a kisbolt, mely a vasútállomás előtt futó széles járda mellett állt. Mindenki csak „Gombának” hívta. Nevét a formája miatt kaphatta, bár csak nagy jóindulattal hasonlított gombára. Néhány ember gyülekezett előtte, a nyitásra várva. Dohányoztak, és láthatóan beszélgettek, de a fiú nem hallotta a hangokat, csak kitalálta abból, ahogy az ujjaik között lévő cigarettával gesztikuláltak. Másik kezükben kopottas barna színű csatos táska. A táskákból kilógott a kék munkásruha. Fociról lehetett szó, mert egy magas, erősen kopaszodó férfi néha rúgott egyet a levegőbe, mintegy illusztrálva a labdával való játékot.Ilyenkor hatalmas hasa mintha önállósította volna magát. Valami miatt pont az ellenkező irányba mozdult el, és a rúgás után még egy darabig fel-le járt a hájtömeg, mire nyugalmi állapotba került. A fiú közelebb ment. Nem a beszélgetést hallgatni, hanem mert látta, hogy az utcasarkon befordult a kenyeres autó. A nagy, fehér színű, doboz formájú autó, hátulján két nagy ajtóval, az oldalán pedig kék felirattal: „Sütőipari Vállalat”. Az autó fekete füstöt eregetve a bolt mögé kanyarodott, ahol a raktárajtó volt. Egy fehér köpenyes ember kiugrott az autóból, három magas falú alumíniumládát egymásra rakott, és tenyerével megcsapkodta az ajtót. – Margitka! Meghoztuk a kenyeret meg a péksüteményeket! – Megyek! – hallatszott az ajtó mögül kicsit furcsán, mert az ebéd egy része még a szájában volt. Nagyokat nyelve gondosan megigazította az indigót a szállítólevél tömbben, majd lila tintaceruzával aláírta. A várakozók már sorban álltak a kis bolt előtt. Néhányan a kiadóablak aljának vonalában a körbefutó, zöld színűre festett, keskeny pultra támaszkodtak. A fiú is odaért már, és beállt a kövér ember mögé a sorba, akinek csípős izzadságszaga volt. A férfin lévő, valamikor piros színű lyukacsos trikón kikandikált hosszú hátszőrzete. A fiúnak eszébe jutott, amit a mama mondott: Akinek sok a szőre, az erőszakos. Nem értette elsőre, de aztán a mama elmagyarázta, hogy visszafelé kell olvasni: „sok a szőre”. Kerüld ezeket az embereket, oktatgatta a mama. Elmosolyodott a fiú, látva az ember hátát. Magában morfondírozott, azt nem tudta, hogy erőszakos ember-e, de hogy büdös, az biztos. Gondolta, majd megkérdezi a mamát, hogy erre is van-e valami mondása? A büdöseket is kerülni kell, vagy csak a szőrös hátúakat? Belülről zörgés hallatszott, amint a Margitka behúzta az alumíniumládákat a raktárba. Az ablak kinyílott, és a sor is megindult lassan. – Te mit kérsz? – szólt ki az eladó az ablakon a fiúnak. – Két sóskiflit. – Nyolcvan fillér lesz! Margitka fehér staneclibe rakta a két kiflit. A fiú levette a nyakában lógó kétfilléresekből álló láncot, kicsomózta a cipőpertlit, és egyenként lehúzta a lyukas kétfilléreseket, pontosan negyven darabot, amit Margitka türelmesen végigvárt. A láncról a fele pénz elfogyott. – Kérsz még valamit? – Egy stolwerket. Mást nem, köszönöm. – Húsz fillér lesz. <img class=" wp-image-3007 aligncenter" src="https://nehrer.cafeblog.hu/files/2019/09/Archív-121-1-140x300.jpg" alt="" width="255" height="547" /> (1965) A fiú közben már lehúzogatta a további tíz darab pénzt, és a vastag, szögletes üvegtálra tette, majd fogta a zacskót, az egy szem cukrot, és elindult vissza a parkba. Tekintetével már útközben keresgélte, hogy hol talál egy árnyékban lévő ülőhelyet, ahol elfogyaszthatja a kifliket és a cukrot. Egy kopott háttámlájú padon senki nem ült, a pad mögött egy hatalmas aranyesőbokor terpeszkedett, melynek hosszú lehajló ágai árnyékot tartottak. Leült, és nagy élvezettel elkezdte szétcsavarni az összehajtogatott kiflit. A kifli kitekerését csak lassan szabad csinálni, mert könnyen eltörhet. De ez nem fog eltörni, mert még meleg. Lehajtott a kifliből két-három centit, majd letörte a darabot, közben mélyen beszívta a friss, sóskifli illatát, mielőtt a szájához emelte volna. Éhes volt, mint mindig, de nem kapkodott…rich