1.0Irka Cafe-bloghttps://nehrer.cafeblog.huGyörgy Nehrerhttps://nehrer.cafeblog.hu/author/nehrer-gywindowslive-com/<hr /> <p><img class="wp-image-2794 aligncenter" src="https://nehrer.cafeblog.hu/files/2019/04/csak-egy-villanás-300x169.jpg" alt="" width="632" height="356" /></p> <h3>Pénteken volt két éve... </h3> <p>„Egy nap majd azt olvassák vagy hallják, hogy Billy Graham halott. Egy szót se higgyenek belőle. Sokkal elevenebb leszek, mint most vagyok. Csak a lakcímemet változtattam meg. Isten jelenlétébe léptem.” (Dr. Billy Graham) ( 1918 november 7.- 2018. február 21.) amerikai evangélista. Óriási házi és szabadtéri összejöveteleket tartott; prédikációit közvetítették a rádióban és a televízióban. Graham személyesen ismert 11 elnököt, Trumantől kezdve egészen George W. Bushig. <sup id="cite_ref-4" class="reference"></sup> Közülük tíznek barátja és hétnek közeli bizalmasa volt. Különösen közeli kapcsolatban volt Dwight David Eisenhowerrel, Lyndon Johnsonnal, akit Graham legközelebbi barátjának tartottak, Richard Nixonnal, Reagenékkel és a Bush családdal is.<sup id="cite_ref-5" class="reference"></sup> 1955-ben meghívta Martin Luther Kinget, hogy együtt hirdessenek az ébredésről New York városában,<sup id="cite_ref-grahammlik_6-0" class="reference"></sup> és letette érte az óvadékot, amikor az 1960-as években letartóztatták. Több helyre jutott el, mint kora bármelyik más prédikátora. Erről a képről és az idézetről jutott eszembe néhány évvel ezelőtt ez alábbi pár gondolat, ami aztán egy kötetben is helyet kapott.</p> <hr /> <h3><span style="color: #993300">38 pillanat c. kötetemből  </span></h3> <hr /> <p>Az írás mellett rendszeresen fotózok, mert az is az  alkotás örömét nyújtja, még akkor is, ha csak két dimenzióban láthatom azt, amit készítettem.  Amikor kezembe veszem a fényképezőgépet, sokszor eszembe jut, hogy milyen nagyra tartja magát az ember, és gyakran milyen gőggel tekint a környezetére, milyen arroganciával képes megalázni más embereket, milyen agresszivitással tudja kizsákmányolni a természetet.<br /> A vaku villanásának századmásodperce és a létrejött kép maga a csoda, mert a retinába égeti, és megmutatja nekünk, hogy milyen senkik és semmik vagyunk a sárgolyónkhoz képest, amin élünk. Hiába a sokmilliárdnyi ember erőfeszítése, hogy a bolygót maga alá gyűrje és kifacsarja, mint egy citromot, mert a teremtőtől csupán egy vakuvillanásnyi időt kaptunk mindnyájan. Pont ennyi egy emberöltő a Föld négy és félmilliárd évével szemben.<br />Meddig tud ellenállni a bolygó? Ez jó kérdés, de sajnos  a választ nem tudom megmondani.  Olvastam valahol, hogy csupán négyszázezer évvel ezelőtt kezdtünk el beszélni, összefüggően gondolkodni, cselekedni. Akkor még a természet részei voltunk. Még nem akartuk legyőzni a bolygót. Akkor még tiszteltük a villámokat, a tüzet és a szelet, a felhőket és a csillagokat az égen. Kétezer éve alig voltunk háromszázmillióan ezen a bolygón. Ezerkilencszázban már a másfél milliárdot is meghaladtuk. Száztizenhat év alatt megötszöröződött a Föld lakossága. Napjainkban már hétmilliárdan vagyunk. Ha ezek alapján szemléljük a dolgokat, akkor egy nemzet eltűnése az emberi faj szempontjából nem jelent semmit. Lehet szomorkodni rajta, de a folyamat megállíthatatlan. A föld népességét  alkotó tömegek nagy része tanulatlan. Ők a kulturális szintek alján foglalnak helyet. Persze ez is csak nézőpont kérdése, hogy ki mit tart kultúrának és mit nem. A sáskarajként szaporodók a saját kultúrájuk legmagasabb fokán állnak, hiszen eredményesen teszik semmivé, élik fel más, náluk fejlettebb társadalmak javait. Létszámfölényükkel maguk alá gyűrve őket, hogy egy új fejlődés alapjai lehessenek. Talán a történelemkönyvek lapjain fennmaradnak az európai nyelvek, az ősi kultúrák, de az is lehet, hogy örökre a feledésbe merülnek. Nem tehetsz ellene semmit. Talán így védekezik a Föld a fejlett és kizsákmányoló civilizációkkal szemben, hogy az elmaradott népeknek enged teret, hogy kipusztítsa a számára káros nemzeteket. A túlszaporulatot megoldja a természet, mert az élelem véges, és egy fejletlen civilizáció képtelen lesz előállítani akkora mennyiségű táplálékot, mint amire szükség lenne. A természet, bár úgy tűnik, hogy kegyetlen, de abszolút racionális. Nos, ilyesmiken elmélkedem, amikor nincs jobb dolgom. Azon morfondírozok, hogyan lehetne úgy eltöltenünk ezt a rövidke időt, hogy értelmes és hasznos dolgokat hagyjunk az utánunk jövő generációknak, amíg van rá lehetőségünk, amíg végleg el nem tűnünk. Mindegy, hogy kik népesítik be majdan ezt a sárgolyót, nem lesznek urai a Földnek, csupán vendégei, vagy csak megtűrt személyek, akiket kidobnak innen, ha nem úgy viselkednek, ahogy kellene. Jó lenne, ha illedelmes vendégként, tisztelettel tekintenénk arra, amit ajándékba kaptunk, erre a villanásnyi időre.</p>rich