Érdemes néha keresgélni a polcokon, mert ha elég öreg az ember, akkor a keze ügyébe kerülnek olyan dolgok, amik évtizedek óta porosodnak egy cseréppohárban, vagy két könyv között megbújva. Ez nem azt jelenti, hogy nem szoktunk takarítani, hanem azt , hogy takarításnál nem borogatunk ki mindent egy-egy kis dobozból, vagy pohárból és nem szedjük le a polcokról az összes könyvet. Persze lehetne így is, csak akkor a végtelenségig tartana egy-egy takarítás, és elvennénk magunktól azt a lehetőséget, hogy húsz, harminc, negyven vagy ötven év távlatából a kezünkbe akadjanak rég nem látott tárgyak, fotók, iratok. Elvennénk magunktól azt az örömöt, hogy ilyenkor egymásmellé ülve visszaemlékezzünk azokra az időkre. Ez nem a nosztalgiázásról szól, hanem emlékekről, amik az ember életének a részét képezik. Ezek építőelemek, ha akarjuk, ha nem, mert minden tárgyhoz kapcsolódik egy-egy kis történet is. Tulajdonképpen egy kicsi 9 Voltos elemet kerestem. Úgy rémlett, hogy egy cseréppohárba tettem. Talán tavaly? – de az is lehet, hogy már jóval régebben. Ez nem is fontos ilyenkor. És az sem jut eszébe az embernek, hogy az elem, esetleg már nem is működőképes. Meg sem fordul a fejedben, hogy arra is hat az idő. Ilyenkor a keresés a fontos és a megtalálás. Aztán majd kiderül, hogy működik-e vagy sem. Nos, az elem nem lett meg, a keresésével is felhagytam. Úgyis megyünk a boltba, majd veszek egy újat. Viszont találtam itt-ott megbújva olyan dolgokat, amiket boldogan mutattam a feleségemnek. Egy fénykép 1975-ből, amikor huszonkettő éves voltam.
Akkoriban fogpaszta reklámnak csúfoltak. Nem zavart, sőt büszke voltam rá. Fogorvos nagybátyám mindig engem mutogatott a betegeinek. Mondjuk azt nem nagyon szerettem, amikor vadidegen emberek húsz centiről néztek bele a nyitott számba.
Aztán találtam egy húszforintost összehajtogatva egy cseréppohárban. Az egyik kedvenc pénzem volt, mert nagyon szép grafikai munka. Hogy miért került a pohárba? – arra már nem emlékeztünk. Mindenesetre a kiadás dátuma szerint, immár harmincnyolc éves.
A harmadik tárgy ami a kezem ügyébe került, az egy fénykép, egy régi nyaralásról. A kilencvenes évek elejéről, amikor még nagyon olcsón lehetett Egyiptomba utazni. Egyik nyáron aztán úgy döntöttünk, hogy elmegyünk és megnézzük az összes piramist és templomot. A tengerparton való fetrengés és barnára sülés sosem vonzott bennünket annyira, hogy arra pénzt áldoztunk volna. Persze, ha már ott voltunk, azért megmártóztunk a Vörös tengerben és megcsodáltuk a gyönyörű színes halakat, a kristálytiszta vizet és a korallokat is. De az igazi élmény, mégiscsak a több ezeréves építmények, amik még mai szemmel és technikával nézve is monumentálisak, precízek és egyben művészi alkotások. Felfoghatatlan, hogy hogyan voltak képesek ilyen alkotásokat létrehozni. Ezt a fotót Luxorban készítettem Hatshepsut templománál. A templom közel 3600 évvel ezelőtt épült. Hatshepsut fáraónő pedig több mint húsz éven át uralkodott Egyiptomban.
A polcokon megbújó emlékeink néha az ember kezébe akadnak, de csak azért, hogy egy másik helyre téve, ismét Csipkerózsika álomba merüljenek. Talán megint valakinek a kezébe kerülnek majd – tíz, húsz, harminc, esetleg negyven év múlva. Érdemes néha keresni valamit és talán leírni is. Mondjuk ebben sosem vagyok biztos.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: