Irka Cafe-blog

Terveim

Január lévén mindenki végiggondolja, hogy mit szeretne az új esztendőben elérni. Így én is. Ha valamit mégsem sikerülne a terveimből megvalósítani, akkor sem történik nagy katasztrófa, meglesz jövőre. 

A könyveim borítóját mindig magam találom ki, és a saját fotóimat használom hozzá. Nem azért, mert más nem tudna jobbat készíteni, hanem azért, mert szeretek ilyesmivel foglalkozni. A borítóhoz is mindig köt valami, mint ahogy a könyv tartalmához is. Amikor egy könyvnek a felén túljutok, akkor elkészítem a borítóját . Most egyszerre három könyvvel vagyok így.  A Bakonyi Kovácshoz kaptam a borítótervezéshez segítséget az Altó nyomdától, amit elfogadtam. Szóval ez lesz a könyv borítója. Nekem tetszik! 🙂

A kéziratok ebben az évben biztos, hogy elkészülnek. Viszont nagy valószínűséggel, csak egy könyv kerül kiadásra.

1./ A Bakonyi Kovács  elkészült.

 

 

2./ „5.dimenzió” Aki olvasta már a „38 pillanat” című kötetemből a „Kristálybolygó” című írást, azoknak jó hír, vagy rossz hír,- nem tudom. Mindenesetre lesz folytatása,ugyanis már elkészült belőle a negyedik fejezet is.

3./ „Szilánkok” Novelláskötet. Ami a „38 pillanatból” kimaradt , és amiket azóta írtam. Kb. harminc írást szeretnék ebbe a kötetbe úgy, hogy 200 oldalnál ne legyen több. Ez a könyv is félig elkészült.

 

A könyvek mellett szívem csücske a Vörösmarty Társaság. A következő hónapokban rendkívül sok, és érdekes program közül válogathattok. Mindenkit szeretettel várunk.

Pihenésre is szánni kell egy kevés időt. Egy rövid feltöltődésre, “akkumulátor cserére” ismét pár nap a hegyekben.

Vágyaim is vannak: Jó lenne, egy kicsivel több időt szakítani az olvasásra.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!