Irka Cafe-blog

Noszvaj

Kihasználva a hosszú hétvége adta lehetőséget, ellátogattunk Noszvajra. Először, talán harminc éve, a gyerekekkel töltöttünk itt egy hetet,  a megyei tanács szakszervezeti üdülőjében. Legutóbb pedig kilenc évvel ezelőtt jártunk itt  a barátainkkal, ebben a kedves, és gyönyörű fekvésű kicsinyke faluban. Egertől talán tíz kilométerre lévő, és mindössze ezerkilencszáz lelket számláló  településen, ami a Bükk hegység déli oldalán, a Bükki Nemzeti Park határán, a  Várhegy lábánál a Kánya-patak völgyében fekszik. 

Két teljes napunk volt arra, hogy a helyi látnivalók egy részét megtekintsük.  A  szép napos időt kihasználva nagyokat sétáltunk. Sétáinkról készült videoklip az írás végén megtekinthető.

Szállásunk az ezerhétszázas évek vége felé, klasszicista stílusban épült pince, és magtár épületében volt.  Az épület a Thummerer pincészet kezelésében van, mely „Magtár fogadóként” üzemel.  http://magtarfogado.hu A magtár pincéjében, magyar hutaüveg kultúrtörténeti állandó kiállítás nyílt, amit érdemes megtekinteni. Több, mint 1500 tételből álló magángyűjtemény, mely a  18-20. században használt  üvegpalackokat, használati tárgyakat, és eszközöket mutatja be.  A fogadó vendégei számára  a kiállítás látogatása ingyenes. A pincében finom borokat is fogyaszthat, akinek éppen kedve van hozzá.

A fogadótól nem messze található a De la Motte–kastély épülete. A kastély szintén az ezerhétszázas évek vége felé épült copf stílusban. Gyönyörű kovácsoltvas kapuoszlopain az Almássyak címere látható.  Szépen felújított kastély egy része szállodaként üzemel. Néhány terme pedig múzeumként látogatható. Az emeleti előtér  freskója  Kracker János Lukács alkotása,  Auróra  diadalmenetét ábrázolja.  Az oldalfalakat római istenségek szoborszerű karikatúrái, gúnyképei díszítik.  A díszterem mennyezetén a bor élvezetét mutató jelenet látható. Az ajtók és az ablakok eredetiek, tölgyfából készültek barokk stílusban. A díszteremben lévő eredeti, copfstílusú cserépkályhát Magner Károly készítette. A díszteremből balra indulva előbb a római szobába, majd a madaras szobába juthatunk. A kastélylátogatás után érdemes egy sétát tenni az ősfás kastélyparkban is, ahol különleges növényekkel találkozhatunk.

 A falu délkeleti szélén a Szomolya felé vezető útról is láthatóak a barlanglakások, amik a  XIX. század elejétől alakulhattak ki Noszvajon. Barlang- és pincelakások sorát  láthatjuk a Bükk alján, Egertől Miskolcig elhúzódó szakaszon. A könnyen megmunkálható riolittufa adta a lehetőséget kihasználva kezdtek lakásokat vájni a puha kőzetbe. Ezek a lakások a nagymértékű elszegényedés következtében kényszerűségből jöttek létre. Ma a barlanglakások, kevés kivétellel, már lakatlanok. „Pocem”– jó részében pedig  képzőművészeti alkotótelep működik. 

A község középkori templomát 1564-ben vették át a protestánsok. 1928-ban pedig a régi elemek felhasználásával barokk stílusban bővítették és újjáépítették, de megmaradt például a faragott gótikus nyílás.  A 17. század végén, egy ismeretlen festő-asztalos készítette a templom mennyezetét. Sétánk során a templom előtti hirdetőtáblán láttuk, hogy a reformáció 499. évfordulójának tiszteletére zenés ünnepi szentmisét tartanak. Úgy döntöttünk, hogy részt veszünk rajta mi is.  Érdemes volt, mert megismerhettünk egy nagyon barátságos közösséget, ahol minket „idegeneket” is  kedvesen fogadtak.

Ha Noszvajon jár az ember, akkor kihagyhatatlan program a Thummerer pincészet látogatásával egybekötött borkóstolás, és az ezzel járó gasztronómiai élménynek számító kemencés sült csülök és csirkecomb. A pincelátogatás nem az alkohol mértéktelen fogyasztásáról szól, hanem a kulináris élvezetekről, és  a borok kulturált fogyasztásáról.

Szívesen ajánlom mindenkinek, hogy  látogassa meg ezt a kicsi, de értékekben nagyon gazdag települést.

 

   Google ****  Helyi idegenvezető :  Nehrer György

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!