Kertscho bácsi

9.(Csak mesélek kötetből)

Húst nem lehetett kapni minden nap a húsboltban, talán csak havonta egyszer. Néhány szál kolbászféle lógott  a kampókon, amire tán már a legyek is ráuntak. Amúgy nemigen vásárolt ott senki, mióta államosították a Kertscho boltját. Azért továbbra is az öreg hentesnél vette mindenki a húst, de a házánál. Kertscho olyan széle-hossza egyforma ember, hatalmas kerek fejjel. Szerintem akkora kalap nem is létezett, de még sapka sem, ami a fejére illett volna.

Százéves is elmúlt már az öreg, mikor megismertem. Jó pár éve megözvegyült.  Azóta a fiával éltek kettesben.

– Jó napot Kertscho bácsi! ­–Irén néném küldött, kellene két kiló marha comb.

– Mindjárt, mindjárt! – üljön le.

Húzta a széket a piros szövetű, kopott fotel mellé, mely szebb időket is látott már.

A szebb időket a múlt ködös fátyla vonta be. Régóta nem szomorkodott rajta az öreg. Átrohant a világtörténelem a feje felett, mint sok millió másik ember felett. Úgy, hogy észre sem vette, hogy családokat szakított szét. A háborúk már csak ilyenek.

Amikor Franci bácsi mérte a húst a boltban, akkor a bolt cégtábláján még nem az állt, hogy Statul Carne Magazin. Az államosításkor nem készítettek új táblát, hanem csak átfestették a régit. De arra is sajnálták a festéket, így aztán a vékony festékréteg alól halványan, de átlátszott a „Kertscho és fia. Hentes és Mészáros” felirat.

– Mindjárt jön a gyerek, aztán hoz magának húst. Amilyent a nénikéje szeretne. – aztán belehuppant a hatalmas fotelba, ami nagyot nyögött a súlya alatt.

– Na, meséljen, meddig marad? – mi van odaát?

Meg sem várva, hogy válaszoljak, ő kezdett el mesélni. Útlevél kell, ha látni akarom a testvéreimet. Az egyik Szerbiában, a másik meg Magyarországon. Az öreg családja is háromfelé szakadt, ugyanúgy, mint a miénk. Pedig nem mentek azok sehova a házukból. Itt élt a család évszázadok óta, békében a szerbekkel, a magyarokkal és a zsidókkal.

Csak mesélt, csak mesélt.

Cigány nem nagyon volt akkortájt a faluban, mert a csendőr azt be nem engedte. Csak egy-két hétre kaptak engedélyt, hogy a falun kívül, a legelő szélén letáborozzanak. Bejöhettek a piacra fateknőt, fanyelűkést árulni, jó acélpengével. Foltozni a lyukas edényt, tollat venni, meg minden olyannal kereskedni, amit máshol vettek, és itt jó haszonnal tovább adtak. Sötétedéskor aztán menniük kellett kifele, mert ha nem, akkor hamar előkerült a kardlap.

Lakott cigány a faluban, de annak már a nagyszülei is itt laktak. Patkoló kovácsok, köszörűsök, és muzsikus família tagjai. Rendes, dolgos emberek mind. Románt sem láttunk itt soha. Hogy azok honnan jöttek ide, azt a fene sem tudja?  Talán a havasokból hozták őket, mert nagyon úgy néznek ki.

Aztán ez a Georghe Georghiu-Dej letelepítette az összes lókötő cigányt, akiknek amúgy, ez nemigen tetszett. Sem a helyhez kötöttséghez, sem a munkahelyre való bejáráshoz nem voltak hozzászokva. Talán így könnyebb számon tartani őket, ha nem tekeregnek.

Most húszan a Coperative-ben ganéznak a disznók alól. Pedig nincs a disznóból több, mint azelőtt. Régen két ember kényelmesen elvégezte a munkát.  Így aztán sok pénz nem jut nekik. Lopnak, meg betörnek a házakba. Elvették a szabadságukat. Ez nekik sem jó, meg nekünk sem. Egy–egy család néha letelepedett itt, önszántából, akik elunták a csavargást, meg a szekéren alvást. Dolgos ember volt mindegyik, és szépen nevelték  a gyerekeket is.  

Kicsi szünetet tartott az öreg, és válaszolhattam a kérdésére.

– Talán szeptemberig maradok.–de még nem tudom pontosan.

Politikáról velem nem tudott az öreg beszélgetni, mert az engem annyira nem érdekelt. Amit mondott, mintha inkább csak magának mondaná. Azért látszott rajta, örül, hogy van hallgatósága. Én meg szívesen hallgattam. – különben mit írnék most ide.

Aztán előkerült Ferenc Jóska és Trianon, ami nekem nagyon távolinak tűnt. De az öregben az emlékek olyanok voltak, mintha csak tegnap történtek volna. Így aztán jól elhallgattuk egymást.

– El kéne mennem a doktorhoz, hogy igazítsa meg a protézist, mert itt-ott nyom, ha eszem.

– Jöjjön Kertscho bácsi, biztos megigazítja magának!

Aztán szóba került a család, és a felesége. Könny szökött a szemébe. Itt hagyott bennünket. Ez a gyerek meg nem akart megnősülni. Így aztán se unoka se család. Na, mindjárt jön, csak vág egy kis fát a füstölőre.

Aztán jött is hamarosan a gyerek, szakasztott olyan volt, mint Kertscho bácsi, csak fiatalabb kivitelben, már közelebb volt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez.

– Franci, hozzál már két kiló marhacombot a fiatalúrnak!

– Jégről, vagy a tegnapi vágásból?

–Sosem tanulod meg? – horkant fel az öreg. Jégről csak a románnak.  Németnek,  magyarnak friss húst adunk.

– Mi lesz ezzel a gyerekkel, ha én nem leszek? –sopánkodott

Mosolyogtam magamban, a “gyerek“ idősebb, mint az öreganyám.  Aztán hozta a gyerek a húst, barna csomagolópapírban.

Kotorásztam a szatyorban a pénz után, amit a néném odakészített.

– Hagyja csak a pénzt, majd a fogjavítással elszámoljuk a doktorral.

– Rendben, de aztán jöjjön ám, nehogy tartozásunk legyen!

– Na, menjen csak! Nem félek én attól, hogy nem adják meg a hús árát. Aztán mi lesz a húsból?– kérdezte kíváncsiskodva.

– A feléből mititei, hogy a másik feléből mi lesz, azt még nem tudom, Irén néném nem mondta.

– Azt tudja.– kérdezte Kertscho bácsi, hogy a jó mititeihez, legalább háromféle hús kell? Ezt igazából a románoktól tanultuk el. – mosolygott az öreg

– Ezenkívül tanultunk-e tőlük valamit, azt nem tudom, de mititei-t azt tudnak készíteni. Ahogy én készítem, az nem olyan spórolós fajta, arra aztán lehet ám inni.  

A jó bort az öreg sem vetette meg.

Kertscho bácsi receptje, ha valakit érdekel:

Kell hozzá: fél kiló borjúhús, fél kiló birkahús, és fél kiló sovány sertéshús. A háromféle húst ledaráljuk, hozzáadjuk a fűszereket. 

Só, bors, egy késhegynyi csombor, két gerezd zúzott fokhagyma, két evőkanál étolaj, és  kevés  vízben feloldott csapott teáskanálnyi szódabikarbónát. Közben folyamatosan dagasztjuk, mint a tésztát. Ajánlatos még egyszer átdarálni az egész masszát. Majd hűtőbe tesszük egy napra, hogy az ízek összeérjenek. Olajos kézzel kis hengereket formálunk a húsból, olyan 10-12 cm hosszú és 2,5 cm átmérőjűeket. Grillrácson (így az igazi), vagy serpenyőben, olajban kisütjük. 15 perc az egyik oldal, 10 perc a másik oldal.