Petrőczi Éva Bakonycsernyén

Petrőczi Évával 2016 január 11-én találkoztam először, a Királykút Emlékházban. Bakonyi István volt az est házgazdája. Kellemes este volt, mert egy jól  beszélő, kicsit tanáros stílusú hölgyet ismerhettem meg, aki az én korosztályomba tartozik. Aztán kiderült, hogy nem tévedtem a tanáros stílussal kapcsolatban.  Szívesen  fotóztam ott is ,  Bodajkon, és Bakonycsernyén tartott könyvbemutatóján is. Mindig nagy élvezettel hallgatom Évát. Érzékeny ember. Persze, mi más lehetne egy költőnő? Kicsit neheztelt rám ez miatt a videó miatt, mert elérzékenyülését nem vágtam ki. Szerintem ezzel nincs semmi gond, hiszen mindannyian emberek vagyunk. A költő mögött lévő embert látni szerintem jó, mert közelebb kerül hozzánk, és ezáltal a lelkünkhöz is.  Éva  költő,  író,  tanár,  publicista,  műfordító, feleség, anya és nagymama, EMBER, aki ugyan úgy éli az életét ,mint bárki más. Azzal a különbséggel, hogy adni, láttatni próbál olyan dolgokat, amik mellett a hétköznapokban elszaladunk. Álljatok meg pár percre…   

Ha, már Bakonycsernyén jártam akkor pár fotóval azt is bemutatnám, persze ez nem ad teljes képet a községről, viszont annyit mondhatok, hogy érdemes ellátogatni oda. 

Tovább a blogra »