A receptek nagy része a két háború között , néhány pedig az első világháború előtt, a boldog békeidőkben íródott. Az én korosztályom sokáig azt sem tudta, hogyan néz ki egy banán, vagy egy narancs. Az első fizetésemből 1971-ben (1250 forint volt) vásároltam mindért banánt. Egész délelőtt sorban álltam a Karl fűszeresnél. Már állami üzletként üzemelt, de mindenki csak a régi nevén hívta. Vettem egy láda gyümölcsöt, amit akkoriban aranyáron árultak. Aztán széjjelosztogattam a családban. Akkor ettem én és a testvéreim először banánt. Ilyen idők voltak azok.
A mama kiválóan főzött és valahogy Ő a semmiből is tudott ebédet készíteni. Az ötvenes években teljesen mindegy volt, hogy van-e pénzed élelemre, vagy nincs, mert az üzletek amúgy is kongtak az ürességtől. Faluhelyen azért könnyebben boldogultak az emberek még a beszolgáltatások ellenére is, de városon nagyon nehéz időket éltünk. Nos, a múltkorában feleségem pakolgatta a régi szakácskönyveket és receptes füzeteket, amiket annak idején minden háziasszony magának írogatott, egy-egy füzetlapra, vagy egy egész füzetbe. -kinek mije volt. Kézzel írt, megsárgult papírok, amik anyáról lányra, lányról unokára maradtak, – már azok, amiket sikerült megmenteni a két háború viszontagságai közepette. Kincseknek, fontos iratoknak számítottak. Ezek voltak annak idején egy asszony, egy anya, egy feleség tudománya. A családról való gondoskodás alappillérei. Nem is nyúlhatott hozzá férfiember. Most a kezem ügyébe kerültek ezek a kincsek. Nehezen kaptam meg őket én is , de most legalább megoszthatom veletek a közel százéves recepteket apránként. Nem biztos, hogy sorrendben lesznek, de nem is az a lényeg, mert én nem szakácskönyvet írok. Csak szeretem nézegetni és olvasgatni a régi megsárgult papírokat. Ilyenkor mindig magam előtt látom a mamát, amint lisztes kezével a szemüveget az orrára biggyeszti és betűzgeti a saját írását. Lehet, hogy tudtok belőle használni ti is valamit. Nem mindig a modern dolgok a jók!
Ha kicsik a betűk: Ctrl +