Magyarország

Pár hónapja írtam: 

Gyurika unokám hétéves, most elsős. Ma itt volt nálunk, mert valami vírusos nyavalyát összeszedett. Pár napja nem jár hoki edzésre meg iskolába, így túlteng benne az energia. Az egyik számítógép délelőtt szabad volt, ezért minden játékot végigjátszott rajta, mert kivételesen most harminc percnél több időt kapott. Ebéd után odajött hozzám:

—Szia! Papi,mit csinálsz?

 —Írok. 

—Ideülhetek az öledbe? 

—Gyere, de így nem tudok írni.

Már fel is mászott, és rögtön kézbe kapta az egeret. 

— Akarsz egy jó zenét hallgatni?

Most már mindegy, gondoltam. 

—Akarok — mondtam nem nagy lelkesedéssel.

Unalomig széjjelhallgatott gyereknótákra és zenékre számítottam.

Megadtam magam, jöjjön, aminek jönnie kell. Kibírok egy-két”Hupikék törpikék”nótát.

A kölyök folyékonyan olvas, és kitűnően számol. Az utóbbit nem tőlem örökölte, az biztos.

Nézem a monitort a válla felett, amint az ölemben fészkelődik.

A billentyűzeten egy újjal pötyögi: YouTube.

Vártam,hogy ebből mi lesz?

Ütött egy entert, és már írta a YouTube keresőbe.

“Magyarország, Oláh Ibolya”.

Itt egy kicsit meglepődtem. De már indította is rutinosan a zenét.

Aztán végighallgattuk csendben. 

— Papi, ugye tök jó volt? 

— Igen, tök jó volt. De, miről szól ez a dal? – kérdeztem tőle kíváncsiskodva. 

—Papi, te nem tudod? A hazánkról!

Mit lehet erre mondani egy hétéves gyereknek?